2016. okt 18.

Hello, Oslo!

írta: Juci T
Hello, Oslo!

ggg_1.JPG

Sziasztok,

Még a nyáron volt szerencsém üzleti út keretein belül Osloba utaznom. Mivel kb. másfél napot tartózkodtunk a városban, nem mondanám, hogy mindent láttam, de 4 óra alatt megpróbáltuk felderíteni a várost.
Nyár közepe volt, de meg kell, hogy mondjam nem volt túl meleg. Kis dzseki, sál simán kellett.

Hétfő délután indultunk Budapestről Müncheni átszállással. Lufthansa nem lopta be magát a szívembe. Bármikor utazom velük, késve indulunk. Természetesen most is késve indultunk. 1 óránk volt az átszállásra. Elértük, bár szedtük a lábunkat. Osloba este 9 után értünk.  A reptérről vonattal mentünk a hotelhez, ami konkrétan a szálloda előtt tett le. Az út kb. 20 perc volt. Teljesen korrekt. (https://www.nsb.no/en/our-destinations/airport-by-train
A cég a Radisson Blu hotelbe foglalt nekünk szállást.  Elég jól nézett ki.

rrr_1.JPG

Elfoglaltuk a szobát. Megbeszéltük, hogy kimegyünk még szétnézni, mert este 10 körül még világos volt, de mire összeszedtük magunkat, elkezdett esni az eső. Így csak visszamentünk a vasútállomásra valami ételért.

A másnap a munkáról szólt. Viszont utána elmentünk felfedezni a várost. Közel 4 órát sétáltunk. És, hogy mi fért bele ebbe a 4 órába? Lássuk!

A sétát a Királyi Palota irányába kezdtük, útközben megcsodálhattuk a Parlamentet és az oslo-i egyetemet is.

ttt_1.JPG

img_2639.JPG

Miután a palotát körbejártuk, elindultunk a kikötő irányába. Elsétáltunk egészen a kikötő végéig, nagyon tetszett. Hideg volt, fújt a szél is, de a látványért megérte.

rtt.JPG

img_2742.JPG

A tengeröböl szomszédságában áll a Nobel Béke Központ, itt adják át a Béke-díjat minden évben, Alfred Nobel halálának évfordulóján, ezt az épületet is megnéztük.

img_2705.JPG

A nap zárópontja az oslo-i Operaház volt. A 2008-ban átadott épület elég érdekes. Fel lehet mászni rá. Természetesen felmentünk és körbejártuk. (Az alábbi kép este 9 óra után készült, csak hogy szemléltessem, mennyire sokáig világos van ott nyáron)

img_2785.JPG

A 4 órás sétába sajnos ennyi fért bele, bár szerintem a főbb látványosságokat sikerült megnéznünk.

Árak tekintetében Oslo igencsak drága város, nekünk, átlag magyaroknak legalábbis. Ha valaki úgy gondolja, hogy több napot is eltölt a városban, vigyen magával sok pénzt vagy a bankkártyáját sok-sok pénzzel feltankolva: D

A szerdai nap is a munkáról szólt, este pedig már jöttünk is haza.

Hazafelé a Lufthansa megint alkotott, Frankfurtban szálltunk át, de sajnos nem sikerült időben elindulni most sem. A lényeg, hogy végül épségben hazaértünk szerda éjszaka.

X

Juci

Szólj hozzá